Hétezer kilométer két keréken

Pekingbe kerékpározott két magyar férfi, hogy a Magyar Olimpiai Bizottságtól kapott magyar zászlót a szervezet megbízásából eljuttassa a nyári olimpiai játékok helyszínére.

[MTI] A négyhónapos küldetés sikerrel járt, Berta István és Lénárt Ferenc június 28-án megérkezett Pekingbe és átadta a zászlót a pekingi magyar nagykövetségen, amelyet Kusai Sándor nagykövet továbbít augusztusban a magyar olimpiai csapatnak. A két sportember ezzel akarta tiszteletét kifejezni a magyar olimpikonok hosszú és kemény felkészülése iránt.

Berta István és Lénárt Ferenc régóta hódol a kerékpározásnak, de Pekingben még egyikük sem járt. Úgy ismerkedtek meg, hogy Berta kerékpárral támogatta Lénártot egy korábbi útján. Az expedíció március nyolcadikán rajtolt egy dél-budai bevásárlóközponttól.

Berta István elmondta:
- Úgy indultunk el erre a nagy utazásra, hogy nem volt orosz vízumunk, de azt az ígéretet kaptuk, hogy Ukrajnában meg fogjuk kapni. Aztán kiderült, hogy mégsem jutunk hozzá, így két héttel az indulás után változtatni kellett az útiterven. Az ukrán szakaszt végigtekertük, de az oroszt át kellett repülnünk, ami körülbelül ezer kilométerrel lerövidítette a kerékpárral tervezett útvonalat. Mindenesetre április közepén minden gond nélkül megérkeztünk Kazahsztánba.

A sportembereknek 3300 kilométer megtétele után megint orosz területen kellett volna biciklizniük, de az orosz vízum hiányában arra kényszerültek, hogy ismét repülőre szálljanak és elrepüljenek Mongóliáig.

- Mongóliában teljesen más világ fogadott minket. A hegyek között, 1800 méter magasan homokos kifutópályán landoltunk. Úgy éreztük magunkat, mintha egy holdbéli tájra érkeztünk volna. Amit az itthon megvásárolt térkép piros útként jelzett, az a valóságban keréknyom volt. A helyiek azt mondták: nem tudják milyen térképünk van, de felejtsük el, hogy vannak itt utak. Úgy tájékozódtunk, hogy megkérdeztük egy település nevét, a lakosok pedig megmutatták, merre induljunk el.
Az út során végig nagyon sok segítséget kaptak a magyar biciklisták.

- Az európai szakaszon még nem számított a küldetésünk olyan nagy dolognak, mert közeli ország sportköveteiként érkeztünk meg, de amint átléptünk Ázsiába, egzotikussá vált a túránk. De mindenütt kedvesen fogadtak, a messziről érkező vendégnek kijáró tisztelettel. Elég volt megérkezni egy városba, s megkérdezni: hol találjuk az elöljárót, akinek elmondtuk, honnan érkeztünk és szinte varázsütésre szállásunk lett. Aludtunk polgármester házában, ahol a mi kedvünkért levágtak egy kacsát és abból készítettek vacsorát. De pihentünk könyvtárban, iskolában, tornateremben is. Kazahsztánban volt olyan falu, ahol három család élt. Úgy invitáltak minket, hogy ne menjünk tovább, mert jön az este. Ők abból éltek, hogy vasat gyűjtöttek és eladták. Nagyon szegények voltak, ennek ellenére vacsorát készítettek nekünk és saját alvóhelyüket adták át, hogy ki tudjuk pihenni fáradalmainkat, ők pedig a konyhában tértek nyugovóra.

Berta István szerint a kerékpározás első két hete volt a legnehezebb, de utána hozzászoktak a mindennapi pedáltaposáshoz.
- A legérdekesebb szakasz a Góbi-sivatag volt. Mindketten ettől féltünk a legjobban. Meg kellett tanulnunk a homokon úgy menni, hogy ne süllyedjünk el. Hat nap alatt sikerült átvágnunk a sivatagon. Rájöttünk, hogy mindig 16 óra után várható az aktuális homokvihar. Ekkor menedéket kerestünk, mert a bicikliről leszedte volna a festéket a homokot és apró köveket fújó szél.

Mindkét sportoló egyedi készítésű kerékpárral vágott neki az útnak. Egy soproni manufaktúrában készültek a bringák, amelyek egyszer sem kaptak defektet Pekingig. Egyedül Berta István biciklijének hátsó kereke nem bírta a túlsúlyt, de sikerült pótolni az út során.

- Fejenként 40-45 kilogrammos csomaggal tekertük végig ezt az utat. Volt olyan napunk, hogy a szembeszél, meg a domborzati viszonyok miatt nem tudtunk 50 kilométernél többet menni. Egyszer-egyszer hátszelet is kaptunk, akkor öt óra alatt 140-150 kilométert is tudtunk tekerni.

A magyar kerékpárosok Kínába azzal a feltétellel kaptak 12 napos vízumot, hogy vonattal kelnek át a mongol határon. A kínai hatóság biztonsági okokra hivatkozva nem engedte, hogy kerékpárral tegyék meg ezt a szakaszt.

- Pekingben bepótoltuk, bicikliztünk körülbelül 600-700 kilométert. Az eredeti tervhez, a 10 ezer kilométerhez képest így is kevesebbet tettünk meg, mintegy hétezer kilométert. Ezt kicsit bántuk, viszont utunk során láttuk hogyan élnek az ukránok, moldávok, kazahok, mongolok, kínaiak. Erről könyvet is írunk, amelynek melléklete egy film lesz. Szeretnénk bemutatni ezeknek az embereknek a hétköznapi életét.

A két magyar férfi repülőgéppel érkezett meg Bécsbe, ahonnan egy magyar házaspár hozta haza őket autóval Budapestre. Kerékpárjuk Pekingben maradt, mert a túlsúly miatt nagyon sokat kellett volna fizetniük, de szeretnék hazahozni őket valamilyen módon, hogy kiállíthassák.

- Én nekivágnék még egyszer az útnak, mert élveztem, hogy tudtam az emberekkel kommunikálni, s érdekes volt a különféle szokásokat, kultúrákat megismerni. Nem elképzelhetetlen, hogy lesz még hasonló utazásom - tette hozzá Berta István.